Hangos Tündérmese

Még mindig a hatása alatt vagyok…

Dallamtapadásom azóta se múlik pedig már több mint két hete volt. Ott zúg a fülemben a gitár és a This house is not for sale. Teszek rá egy kísérletet, hogy leírjam milyen is volt a Bon Jovi koncert Bécsben , szerintem. Nem ígérem, hogy objektív leszek, ugyanis elfogultságom kamaszkoromra nyúlik vissza. 2018 őszén szárnyra keltek olyan pletykák, hogy a banda Európába jön. Talán október lehetett, amikor hivatalossá váltak a turné helyszínek. Budapest nem volt az állomások listáján, micsoda pech… Megfogalmazódott a gondolat, hogy ezt nem hagyhatom ki. Bécs elég kézenfekvőnek tűnt. Netre fel, nézzük, hol lehet jegyet venni. Ekkor szembesültem azzal, hogy ezen a koncerten nem 200-an leszünk. 50.000 fő befogadására alkalmas a stadion, pánik indul. Én nem lego bábu méretű figurákat szeretnék látni a színpadon ugrálni, vagy kivetítőt nézni. Akkor már a youtube-ot is nézhetném. Hamar megtaláltam a nekem való szektort, és november 7-én meg is hozta a futár a jegyeket. Hosszú várakozással teli időszak vette ekkor kezdetét. Letöltöttem egy appot (big days) ami visszaszámolt, már „csak” 5 hónap, már csak 100 nap… és elég gyakran pillantottam rá.

Jött a tanévvégi eseménydömping születésnapok, tenisz diákolimpia, művészeti évzáró, ovis ballagás, iskolai évzáró, majd elkezdődött a nyári szünet, táborokkal, strandolással. És ezzel egyre közelebb kerültem a várva várt koncerthez.

Innentől lehetne a cím: Anyák szökésben

Összecsomagoltuk a cuccunkat, otthon hagytunk férjet, gyerekeket, munkát, háztartást és kedden kora reggel nyakunkba vettük az autópályát.  Délben már Baden-ban ebédeltünk. Útba ejtettünk egy kis szabadtéri fotó kiállítást Bécs mellett, amit évente megrendeznek és tavaly sem hagytuk ki, majd irány a szállás. Érzékünk van az olyan szállások kiválasztásához, ami fürdője valamilyen formában extrém, mint például a WC-n ülve is lehet zuhanyozni, vagy a szobában van a zuhany kabin.  De ez mindegy is, nem jelentek a tripadvisornak, és néhány éjszakát mindenki kibír.

Szerda délelőtti program múzeum látogatás, kis csavargás Bécsben. Délután, pihi majd irány a stadion. A 77 A-s piros busz utasai mintha összeöltöztek volna Bon Jovis uniformisba, felvonultatva az elmúlt 30 év albumjainak és koncert sorozatainak összes stílusát.  Hamar átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen, még meg is motoztak. Mivel focimeccsre nem járok, nem nagyon láttam stadiont belülről, főleg ekkorát nem. A kivetítőn albumok borítói, rajongók és koncertek fotói, kvíz kérdések váltakoztak. Jött az előzenekar: Switchfoot jó hangzás, közvetlen frontember, szórakoztató bemelegítés. Ekkora már alakult a tömeg, vagy egy tucat fekete ruhás lepte el a színpadot, előkészültek a showra. 

Pontban 20:30 kor belecsaptak a húrokba, kezdetét vette egy utazás Bon Jovi rock világába. Én úgy éreztem magam abban, a pillanatban, mint amikor Julia Robert-et elvitte Richard Gere az operába a Pretty Woman című filmben, aki nem emlékszik rá annak idézem: „majd összepisiltem magam a gyönyörűségtől”. Karácsony volt ott július 17-én, az Ernst Happel stadion Golden Circle 1 szektorában nekem. Az egyébként baromi jól megírt számok élőben még jobban szóltak, mint azt valaha elképzeltem, ehhez párosult egy nagyon jól felépített és kidolgozott képi világ, ami tovább fokozta az euforikus érzést. Külön köszönet azért, hogy egy két régi darabot is előhúztak a cilinderükből. 

Nekem a csúcs talán a Runaway volt, akkor az addig szunnyadó libabőröm önálló életre kelt és ütemre táncolt. Imádom azt a számot, hihetetlen, hogy az volt a kezdet, 1984-óta semmit nem vesztett az erejéből. De méltatlan lenne, ha nem említeném meg a Born to be my baby, Lay your hands, Keep the faith, Have a nice day, Born to follow,  Bad madicine, vagy az új album szerintem remek slágereit mint a Roller coaster, vagy a God bless this mess. És ki ne hagyjam a balladákat mint a Bed of roses ami alatt mindenki a telefonjával világított egész megható pillanat volt azt látni, milyen az amikor rajongók egyszerre énekelnek és olvad eggyé egy stadionnyi ember, a másik lassú szám a These days volt, végül de nem utolsó sorban az én személyes kedvencem a Livin on a prayer amivel zárult az összes eddigi  koncert és a bécsi is….

Tudom, hogy egy csomó számot kihagytam ezt nézzétek el nekem, de a koncert alatt bárhogy próbáltam a telefonommal rögzíteni egy két mozzanatot, nem igazán sikerült.  

Írhatnék Richie Sambora hiányáról, de nem fogok, mert a This House Is Not For Sale albummal bebizonyították, hogy van élet Richie után is, nem is akármilyen. A gitárok nélküle is fantasztikusan szóltak. Kifogástalan volt a hangzás, legyen szó akár a dobokról, billyentyűkről

Sokat lehet olvasni arról, hogy Jon hangja már nem olyan mint régen, de a befektetett energiája, a csapat munkája, szívüket lelküket úgy tették értünk és nekünk a színpadra, hogy ez semmit nem vont le az koncert értékéből. Sőt minden elismerésem, hogy 57 évesen 2 órán keresztül úgy tudott szórakoztatni, hogy egyszer sem néztem az órámra, és már csak azt vettem észre, hogy vége  van, valami egészen különlegesnek. Mindig lesznek olyanok, akiknek semmi nem elég jó, nekem ez tökéletes volt.

És a koncert végén az élménytől megrészegülten, mellkasomban egy tompa zsibbadással, azt  éreztem, hogy elmúlt és édes emlékké szelídült ami életem végéig elkísér.  

Az aranyhajú és jóképű Jon közben ősz hajú és sármos lett, de ez  sem változtat semmit azon az élményen amiben részem volt, köszönöm.

Fotókiállítás-Baden

Pupek és Papender nyomában jártam.  A kirándulás apropója pedig egy szabadtéri és ingyenes fotó kiállítás volt Baden-ben. Osztrák szomszédaink egy nagyon jó kezdeményezést vettek át a Franciáktól, ahol  már évek óta működik a La Gacilly Photo Festival. Ahogy néztem a helyről készült felvételeket, mindjárt tudtam, hogy nekem ezt látnom kell. Az idő rövidsége miatt gyorsan szabadságoltam magam a munkából és az anyaságból is. Mielőtt az ember lánya elérné az osztrák határt, szembe kell néznie a büdös nagy magyar valósággal, az utak állapotával és a sofőrök mentalitásával. Az M6-os autópályán nagyjából csak szellemek kísértenek, Paksig körülbelül a 2 kezem meg tudtam számolni az autókat, ami valószínűleg nem csak a korai indulásnak volt köszönhető. Majd jön az M0-ás meglehetősen nagy forgalommal, és utána jött a fekete leves az M1-es. Ha nem lenne elég a minősége, ami brutálisan szar, ott van még a forgalom is.
Tudnám javasolni, hogy legyen minimum 3 sávos ( Update 3 sávos lesz csak győzzük kivárni ).
1 sáv a kamionoknak, egy a szimpla haladásra, és egy sáv az autókkal farok méretet kompenzáló BMW és Audi tulajoknak akik azt hiszik, hogy a reflektor rendeltetésszerű használata a kisebbek levillogtatása. És ha  ez még  nem lenne elég, akkor  jöjjön aminek jönnie kell, átterelik a forgalmat az autópálya   másik oldalára mert "javítják" az utat, csak munkást alig látni közel s távolban.
Hogy némi pozitívumot is mondjak,  a határ felé közeledve növekszik a szélerőművek száma.
Szóval érkezés a célhoz 11 óra körül, majd újabb meglepetés ért,  milyen meglepő, hogy egy kis városban is van létjogosultsága parkoló háznak.
Ismét tennék egy javaslatot most Pécs városának, a Centrum parkoló pont alkalmas lenne egy  2  emeletes parkoló háznak a tetején parkkal, szép kis álomkép nem? Ja biztos az a baj az ötlettel, hogy a Biokom nevű egyébként non profit "vállalatnak" nem fűződik hozzá érdeke, jól jön a büntetésből befolyt pénz...

Na de kanyarodjunk vissza Ausztriába.

Beszereztük a fotó kiállítás térképét és nyakunkba vettük az utcákat, tereket, parkokat.
Az Afrikai kontinens mint téma legalább annyira  hálás mint ijesztő, gazdag állatvilág, sivatag, eső erdő, bányák, városok, nyomor, szegénység.  A kiállítás az I Love Africa címet kapta.
Egy kicsit bemutatják nekünk az összes természeti kincsével, katasztrófájával, kultúrájával, történelmével együtt a földnek ezt a részét. A fekete kontinens talán nem túlzok ha azt mondom, hogy sok fotósnak  álma, legyen az természet, riport vagy portré fotós.
Az 50-es években készült képektől napjainkig ívelő történetet mesélnek el a kiállítás darabjai. Házfalakról néznek ránk vissza életképek.  Még kettő World Press díjas fotóval is találkozhatunk.

Európából baromi nehéz bármit is megfogalmazni Afrikával kapcsolatban, főleg annak aki még nem járt ott. A megítélésem mégis az, hogy az egész földrészt átitatja a korrupció, és okoz háborút éhínséget, és pusztulást. Akinek pedig pénze van bármit megtehet, bár ez lehet, hogy nem csak Afrikára igaz. Amerikai gazdag vadászok sok ezer dollárért lőhetnek ki veszélyeztetett fajú állatokat, vagy helyi orvvadászok vágják le  az orrszarvúnak a szarvát és adják el  mert attól valami hülye kínai azt hiszi hogy erekciója lesz majd, és ezért persze nagyon sokat hajlandó fizetni. És ezek még csak az állat világot fenyegető problémák.

A texasi vadász....csak mellesleg adok hangot a véleményemnek, hogy szerintem aki jeges medvét, orrszarvút, vagy rozmár öl, pusztán sportból, azt én a f@szánál fogva kötném föl. Vajon az Ő fejéből is trófea lesz halála után???

Mi európaiak többnyire  azt látjuk, hogy "diktátorok" hatalmas drága fegyverekre költenek, míg a gyerekeknek nem jut ivó víz, étel és gyógyszer, ettől miért én érzem rosszul magam????
Több ezer kilométerre vagyok a problémától, mégis megérint.
Szóval egy igen-igen változatos kontinens, ami mindig más arcát mutatja. Utolérte a globális felmelegedés is, a parttól néhány éve még 30 km-re lévő halász falut, napjainkban már gyakran önti el az óceán, és tölti fel a házakat homokkal. Tragédia de az erről készült képek fantasztikusak.

Hatalmas méretű képek mutatják, hogy az egész utca egy nagy, színes forgatag, ott élnek, ott szórakoznak. Talán náluk a kultúra  a nagy közös összejöveteleket jelenti és az utcai táncokat, mulatozást.

Lenyűgöztek a fotók, mert  baromi jó minőségűek, mind a a kisebb képek mind pedig a  hatalmas "plakátok". Még az 50-es évek fotói is abszolút élvezhetőek házfal nagyságban is. A képek többsége ugyanis meglehetősen nagy, nem ritkák az ember nagyságú fotók.

A kiállítás már a végéhez közeledett amikor mi ott jártunk, de az időjárás vas fogának, vagy esetleg emberi rongálásnak nyoma sem volt. 

Voltak stúdió fotók is.

Nagyon jól álltak a képek a parknak ami telis-tele volt hatalmas gesztenyefákkal, amik már hullatták az ősz jelét biztosan mutató szúrós gumókat. Tovább sétálva egy másik kertbe folytattuk az utunkat. 

A Rosarium nevű parkban egy egészen más látnivaló tárult elénk. Csónakázó tóval, rózsákkal és szökőkutakkal. Kicsit rontotta a kedvünket, hogy ekkora már konkrétan szakad az eső, és csak egy esernyőnk volt. De nem tántorított el minket az időjárás, végig néztük az összes képet. 

Szintén a Rosariumban, a csónakázó tavat elhagyva egy merőben más stílus tárult elénk. Nagyon erős színek, domináns női alakok erősen kifestve. Hibátlan képek voltak ezek is.

Talán a képek többet el tudtak mondani, mint amit én most le tudtam írni. Az élmény amit kaptam mind a képektől mind Ausztriától az lenyűgöző volt. Az egész inspirál arra, hogy többet fotózzak és talán egyszer az általam  készült képek is ilyen nagyban fognak visszanézni rám.

Szeptember 30-ig megnézhető a kiállítás akit esetleg érdekel.

XXI. századi test

Hét végi strandolás apropójából írnék le pár gondolatot.
Töredelmesen bevallom, az én beach body-m sem készült el az idei nyárra, nem keresek kifogásokat csak nem és kész, hogy mennyire szeretek enni azt nem itt és nem most fogom kifejteni. Bevállalom azt ami van, egyenlőre még bikiniben, aztán ha így folytatom akkor jövőre már lehet egybe részesben fogom nyomni a strandon.

A strand az a hely, ahol elvileg fesztelenül szórakozva víz mellett viseljük el a nyári meleget. Ám de, ez nincs így mert jó szokás szerint,  megnézzük azt aki a szomszéd törölközőn fekszik, vagy belenézünk szomszéd asztalnál ülő tányérjáéba, hogy vajon mit is eszik. Mintha nekünk az nem lenne mindegy!!!! Nem a mi testünk nem a mi tányérunk! De mégse tudok elmenni mellette szó nélkül.
Baromira el vagyunk hízva,és ezt nyugodtan vegye mindenki magára.  De nem is csoda hiszen ha a strandra úgy megyünk, hogy egy komplett vasárnapi menüt viszünk magunkkal  rántott hússal, 1 kg kenyérrel, rétessel akkor mit is várunk?
Kockás hasat, és feszes combokat? Egy frászt narancs bőrt, tokát és sör hasat.
Ez sem mentség de itt kell megjegyeznem, hogy a strand kaják nem fogyókúra és egészséges életmód kompatibilisek. Inkább junk food kategória!

Nem láttam táblán kiírva hogy natúr csirke+saláta vagy gyümölcs lehűtve felszeletelve egy pohárban, de láttam hatalmas feliratokat ami a lángost és a palacsintát hirdette, vagy a hollywoodi hot-dog és a mini fánk. A cukros színes jég kásáról és üdítőkről már nem is beszélve, amivel a gyerekeket szédítik. 

Persze, hogy kígyózó sorok álltak mindenfele. Nincs is szebb látvány, mint az izzadó emberek a napon akik kajára várnak, a lángossütőből terjengő olaj szagban.

Hol vannak a facen és azt instán tökéletes alakot posztoló, szép testű emberek???? Mert én bizony egyet sem láttam. Ez a baj a közösségi médiával, olyan mint a messziről jött ember azt mond, vagy mutat amit akar!

De a strand az más, ott nincs kecmec, minden látszik a maga puszta, nyers valóságában.  A tanga és a push up melltartó is láttatni engedi amit máskor a ruhával leplezni próbálunk.
Igyekszem mindig saját magamhoz mérni magam, hogy milyen voltam 1 vagy 2 éve, előfordul hogy akaratlanul is máshoz hasonlítom magam, nem szép dolog ti se tegyétek, árt az önbizalomnak, önbecsülésnek egy szóval mindennek. 
A férjem mondott egy nagyon találó és talán igen-igen bántó jelzőt a strandon látott nőkre: "olyanok mint Salvador Dali órái". És itt nem a tökéletesen kidolgozott részletekre gondolt.
Gyorsan hozzá kell tegyem a női nem védelmében, hogy a pasik sem hasonlítanak Michelangelo Dávid szobrára, nyomokban sem.
Önostorozás, kifogás keresés, nekem ez nem megy, vagy valami divatos diéta kipróbálása helyett keressük meg mi jó nekünk, és mindenképp mozogjunk.
Senki, ne higgye azt, hogy a vékonyaknak azt a testet ingyen adták. Jöhet mindenki a genetika dumával, 40 felé az szart se ér, elhihetitek én tudom! Kevés nálam vékonyabb nőt ismertem, aztán én is szültem 2 gyereket....nem kifogás de így van! Felszaladt pár kiló.  És ha már terhesség sok nő gondolja, hogy a várandósság ideje alatt mindent lehet, elengedik magukat, na onnan visszajönni az kemény dió!
Saját tapasztalatom az, hogy az asszony terhessége alatt a pasik is közel annyi kilót rántanak fel, mert jó fejek és szolidalítanak. Kedves urak szokjanak le erről a remek szokásról, hogy etetik a kismamát és vele zabálnak maguk is. Senki egészségért nem kampányolok, de nyugalom a hosszú élet ritka! 
Szóval  nincs csodaszer, se tabletta se turmix. Kőkemény valóság van, kevesebb és egészségesebb kaja több mozgás.
Aki az ellenkezőjével ámít az  hazudik, ne higgy neki!
Mozgásra fel, és legyetek kitartóak!



A képek:  https://unsplash.com/