Bármilyen hihetetlen ez egy könyv címe: Nem harap a spenót
Egy nagyon jó hangulatú óvodai szülői értekezleten ajánlották ezt a könyvet.
Egyre nehezebben tudom rászánni magam bármiféle könyv olvasására. Frei Tamás A megmentő című könyvét hónapok óta inkább nyúzom mint olvasom...ezért kicsit szégyenlem is magam de tényleg csak egy kicsit.
Lesz ami lesz gondoltam, megveszem és bármilyen nehéz is lesz kiolvasom.
Szülői után egy nappal már a belvárosban sétáltam táskámban a könyvvel.
Nem vagyok egy nevelési szaklapokat bújó valaki és nem is könyvből hanem érzésből próbálom nevelni a gyerekeimet, több kevesebb sikerrel.
Ha érdekes cikket találok elolvasom talán tanulok is belőle, de nem nézek utána mindennek, mert mindig van pro és kontra vélemény. Nem győzködöm magam, hogy ez jó így vagy épp rossz.
És egészen mostanáig, nem vettem nevelésről szóló könyvet sem. Ezzel is valószínűleg elkéstem.
Nehézkesen indult az olvasás is és a story is.
Bár mostanában minden könyvről ezt állítom.
Nos ez is nehezen indult, vagy inkább csak nagyon messzire a gyerek kérdésektől.
Aztán elérkezett az első néhány kardinális kérdés, terhesnek lenni, de hogyan, szülni de hol és hogyan.
Összehasonlítódik az amerikai és a francia anyák étkezési szokásai a terhesség alatt és erre is komplett elméletek hangzanak el a könyvben. Mit és mennyit együnk és az is benne van hogy mit nem ajánlott fogyasztani, mit tegyünk ha kívánósak vagyunk és mennyit ajánlott hízni a kilenc hónap alatt.
Mi a jobb Francia országban vagy Amerikában, epidurális érzéstelenítéssel vagy anélkül szülni és bármilyen hihetetlen is itt fel sem merült az otthon szülés gondolata.
Ennél a résznél volt egy nagyon nagyon értelmes és jó mondta ami egy francia nőgyógyász szájából hangzott el, miszerint azért fog ágyon háton fekve szülni mert ha baj van akkor így tud segíteni. Szerintem ebben a mondatban minden benne van!
A sok különböző módszer közül mindenki kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt.
Ha még nem lenne elég az elméletekből ezek után következnek a gyereknevelésre, altatásra vonatkozóak.
Persze minden alátámasztva tényekkel számokkal.
Ezeket olvasva szembesülök azzal, hogy eddig mit sikerült elrontanom és vigasztal, hogy van amit könyv nélkül is jól csináltam.
Egy amerikai újságírónő, Párizsba megy férjhez és ott szül gyereket, ennek apropójából születik a könyv, pontosan, hogy a párizsi értelmiségi szülök miként nevelik a babáikat.
Keret szünet türelem és frusztráció kezelés ügyében. Bölcsődéről étkezésekről sok sok témát érintve, és kivesézve.
Szóval nem untatok senkit a részletekkel, és nem lövöm a poénokat se hátha valaki el szeretné olvasni de a véleményem az, hogy ezt a könyvet minden 36. hetét betöltött kismamának kötelezővé kellene tenni, vagy legalább receptre felírni.
Puszik
2014. február 22., szombat
2014. február 10., hétfő
Állásinterjú
Ma tanultam egyet s mást.
Nos kezdjük az elején. Elkezdtem nézni az álláshirdetéseket, a neten és a naplóban is.
Nagyon sok vicces és még több siralmas hirdetéssel találkoztam az elmúlt néhány hétben.
Pénzügyi befektető, biztosítási tanácsadó, stb, stb, szóval semmi érdemleges.
Egészen január 30-ig, amikor az interneten jelent meg egy hirdetés.
A PécsÁllás.hu-n kereskedelmi asszisztenst keresett egy dinamikusan fejlődő műszaki cég Dél Dunántúli Regionális irodájába. Idézet következik:
Ehhez leghamarabb hétfőre (február 10.), 8 órára tudok Önnek időpontot ajánlani.
A megbeszélésre kérem érkezzen pontosan, lehetőség szerint üzleties megjelenésben.
A regionális iroda az Irgalmasok utcája 5 szám alatt, a Konzum Irodaházban, a 2. emeleten található. Mivel több iroda is található az irodaházban, kérem a 217/2-es irodát keresse, a vezető neve: Bartos Gábor
Bízom benne, hogy az időpont alkalmas Önnek is, amennyiben esetleg nem megoldható, kérem jelezze, és megpróbálok egyeztetni egy másikat.
Addig is kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel:
Becze-Kovács Anett'
Nos kezdjük az elején. Elkezdtem nézni az álláshirdetéseket, a neten és a naplóban is.
Nagyon sok vicces és még több siralmas hirdetéssel találkoztam az elmúlt néhány hétben.
Pénzügyi befektető, biztosítási tanácsadó, stb, stb, szóval semmi érdemleges.
Egészen január 30-ig, amikor az interneten jelent meg egy hirdetés.
A PécsÁllás.hu-n kereskedelmi asszisztenst keresett egy dinamikusan fejlődő műszaki cég Dél Dunántúli Regionális irodájába. Idézet következik:
"Munkakör leírása:
- Vezetőkkel történő szoros együttműködés, munkájuk háttérbázisként történő segítése
- Ajánlatok írása
- Vevői rendelések kezelése, rögzítése, visszaigazolása
- Dokumentumkezelési és adminisztratív feladatok ellátása
- Heti, havi és ad hoc jellegű kimutatások, riportok elkészítése
- Kapcsolattartás a hazai partnerekkel
- Levelezések bonyolítása
- Általános irodai feladatok elvégzése
- Társosztályokkal történő szoros együttműködés'
Elküldtem fényképes önéletrajzomat, a megadott email címre hogy jelentkezzek.
Visszajelzés 1 hét múlva érkezett, igen gyanús körülmények között, péntek este hét órakor, emailben, hétfő reggel 8 órai állásinterjúra.
Újabb idézet következik:
'Kedves Tímea!
Köszönjük jelentkezését a kereskedelmi asszisztens pozícióra. Önéletrajza alapján szeretnénk meghívni Önt egy megbeszélésre, hogy az érintett vezetővel személyesen is megismerkedhessen, illetve, hogy a munkával kapcsolatos részleteket is egyeztetni tudják.
Ekkor már különösen gyanús volt. Konzum Irodaház...
Önként és dalolva nem jelentkezem MLM, vagy direkt marketinges munkára.
Nem az én műfajom, gyomorforgatónak találom a nyomuló porszívó vagy inkább vérszívó ügynököket.
Barátok óva intettek, inkább el se menjek.
Én azért gondoltam, adok egy esélyt.
Hétfő reggel 8 órakor megjelentem az adott helyen. Ahogy beléptem az épületbe jobb kéz felől táblák a falon. Cégnevekkel és ajtószámokkal, csak a 217-es hiányzott, de a portás már mondta is.
Kimondta a kulcsszót, amit nem akartam hallani, de fel voltam rá készülve.
ZEPTER!
Felmentem a lifttel és ténylegesen akkor szembesültem azzal, hogy ez nem állásinterjú, hanem valami toborozás féle. Úgy 20-an álltak a folyosón.
Megérkezett az ügyintéző kezében listával.
Interjúra jöttem?- hangzott felém a kérdés.
Igen de nem erre!
Azért felírna!
Köszi nem azzal sarkon fordultam, elindultam vissza a lifthez, előtte még láttam a rám meredő bamba arckifejezéseket.
Nem tudom, hogy a várakozók mire számítottak.
Én levontam a konzekvenciát és most megosztom!
Ha már annyira nem korrekt a cég, hogy nem zsákbamacskát hirdet akkor legyünk egy kicsit körültekintőbbek, ha nem akarunk fölösleges köröket futni.
Ne jelentkezzünk olyan hirdetésre amiben nincs konkrétan megnevezve a hirdető cég, mert akkor valami takargatni valójuk van.
A csak egy email cím vagy csak egy telefonszám kevés!!!
Ha nem veszik a fáradtságot, hogy telefonon egyeztessünk időpontot akkor valami bűzlik...és akkor meg végképp ha az emailbe még azt is beleírják, hogy milyen öltözékben jelenj meg az interjún!
Szerintem ennek fordítva kell lennie, majd én felöltözöm ezzel megmutatva milyen vagyok, majd ők eldöntik, hogy az jó-e nekik és nem pedig fordítva, előre utasítanak.
Az ingyenes hirdető felületeken mint az apród vagy a jófogás, állást kínálók szintén nem a megbízhatóság mintaképei. Tisztelet a kivételnek de én olyannal még nem találkoztam.
Sok kellemetlenségtől kímélnék meg magukat és a jelentkezőket, ha a hirdetés egyenes és korrekt lenne, akkor legalább csak az jelentkezne aki az ilyen értékesítésre elég elhivatott.
Így pedig sok ember értékes idejét rabolják és pazarolják.
Szomorú, hogy ilyenekkel vannak tele az internetes állásportálok.
Szóval a Zepter egy dinamikusan fejlődő műszaki cég... volt a kilencvenes években...szerintem aki tőlük akar vásárolni az megtalálja őket.
Legyünk óvatosak, sok a szélhámos!
Akinek inge...
Puszik
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)