Játszós, filmnézős, pihenős hétvége.
Péntek délutánra nem tudom, hogy a sok új információtól az új munkahelyen vagy a közelgő menstruációs dilitől de teljesen kidőltem. Előbb elaludtam, mint a gyerekek, és ez mostanában egyre gyakoribb.
A fejem olyan mint egy autópálya és az autók az információk, sokszor csak egy színes csíkot érzékelek belőlük, ahogy áthúznak az agyamon. Vajon hagynak némi nyomot? Nagyon remélem, mert szükségem lesz rájuk. Még egy fél hét gyakornokság aztán kezdődik a nagybetűs munka.
Szombat délután egy hiper-szuper játszón voltunk a gyerekekkel. Nem értük el a Pécs táblát már aludtak és levezettük a napot egy kis liboládéval, Zétény újabb aranyköpése. Mostanában a legjobb dumája az volt, amikor szintén egy játszózás után finom homok ment a lábujjai közé és azt mondta nagyon komolyan: anya ki kell piszkolni. Imádtam! Azóta már a fülét is ki kellett piszkolni.
Kikapcsolódásképp este dvdztünk. Coming out című magyar remekmű került terítékre.
Szeretem a magyar filmeket legalábbis amiket láttam: Valami Amerika első és második része, 9 és fél randi, Csak szex és más semmi a modern Hippolyt vagy akár a Meseautó.
Kanyarodjunk vissza a Coming out-hoz. Nagyon szórakoztató, több jól irányzott poénnal, és nem mellesleg néhány a melegekről szóló kérdésről. Nem unatkoztam rajta. Határozottan tetszett, nem az egyszer nézhető kategória. Bár a mozifilmes ingerküszöböm biztosan elég alacsonyra süllyedt a gyerekeim mellett. Határozott véleményem van a mesékről láttam mostanság néhányat, de ez egy igazi film volt és megszakítás nélkül végig tudtam nézni. Ez sikernek könyvelhető el. Szerencsémre nem egy nézhetetlen gagyit sikerült kifogni.
Egy hétvége egy film...jó lenne! A következő hétvége 4 napos lesz, egy film biztosan belefér majd a majálisok mellé vagy közé. Majd jelentkezem
Puszik
2014. április 27., vasárnap
2014. április 21., hétfő
Kínai Nagydíj
Mielőtt idén elindult volna a száguldó cirkusz azt gondoltam, minden leírom majd a véleményem.
Hamar feladtam....illetve nem is adtam fel, csak meguntam. Korábbi években is előfordult, hogy egy-egy futamba belealudtam de ez az idei év kritikán aluli. A sok műbalhé, nyilatkozat háborúk, összeesküvés elméletek és még sorolhatnám. Nálam kicsapta a biztosítékot, a Riccardo story, és az meg végképp, hogy vissza sem adták helyezését és a csapat fellebbezését is elutasították. Nem tudom, hogy vele akartak-e példát statuálni, elég sz@rul sikerült, hogy így kell keresztül vinniük az akaratukat.
Az idei év egyetlen érdekes futamát azért nem tudtam maradéktalanul kiélvezni, mert folyamatosan a munka lehetősége járt a fejemben.
Igen Bahrein lett volna eddig az egyetlen ami egyáltalán szóra érdemes. Igazi csaták igazi izgalom, egy hamisítatlan versenyt láthattunk. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy technikai sport és az nyer akinek jobb az autója, de idén talán két pilótát leszámítva Hamiltont és Rosberget természetesen, senkinek nincs egy őszinte mosolya és lassan kezdem azt is gondolni, hogy egyetlen őszinte mondata sem.
Vettelnek nehéz lenyelni a békát, hogy lassabb mit csapat társa, mert nem ehhez szokott. Ferrári háza táján is van mit söprögetni....egy távozó csapatfőnök és Flavio nevéről szólnak a pletykák. Mintha nem is a versenyzésről szólna már ez az egész.
A következő futam Barcelonában lesz, azt ki nem hagynám...imádom, gyönyörű a város, talán a futam is megér majd néhány sort. A tegnapi kínai nagydíjat inkább nem méltatom, nem érdemes.
A facebook-on követen a Box utcát...és nem értem a rajongókat, kommentelőket, olyan hozzászólásokat láttam mintha nem is sportról lenne szó! Ha nem tűr nyomdafestéket a véleményem akkor nem írom le és nem veszekszek más rajongókkal....egy jó tipp mindenki számoljon egy 10-ig mielőtt nyilvános gusztustalan kommenteket írna!

2014. április 18., péntek
Első nap az iskolában...
Különös érzés újra és újra átlépni egykori középiskolám kapuját. És mostantól minden munkanap megteszem. A kapu már nem befelé nyílik, mindig megküzdök vele. A porta átköltözött a másik oldalra.
Emlékszem a finoman szálló téglaporra, a műhely előtti folyosó faros lemez burkolatára, a rengeteg tablóra a falakon egészen az ötvenes évektől a frissen végzettekéig. Az emeleteken téglák, cserepek, minden felé építőanyagok voltak kirakva. Ezek helye üresen tátong, vagy diákok ücsörögnek szünetben a helyükön. A vizes, kissé áporodott tornateremnek már nyoma sincs. Helyette egy ultramodern előadóterem áll.
Most természetesen lépek be a tanáriba, ahol az irodánk van. Konkrétan Márta néni irodája helyén.
Minden nap nosztalgiázhatok.
Hétfőn elvesztem az információ tengerben, sőt tovább megyek úgy éreztem maga mint a legkisebb hal a legnagyobb óceánban.
Konkrétan azt sem tudtam sokszor, hogy miről van szó, de kitartóan jegyzeteltem.
Aludtam egyet a nagy ijedtségre, és ma már valamiről volt fogalmam...ez nagyon jó felismerés, hogy lassan talán sikerülnek a dolgok.
Két nap után még nem várok el magamtól semmit, felesleges is lenne.
Jó tanárom van, és ma már pozitív kritikát kaptam, meg jó néhány feladatot...hát volt amit csak harmadikra sikerült megoldanom.
Három hónap kitartó próbálkozása, és megannyi keresgélés után, szerencsésnek mondhatom magam, állás találtam. Nem is akármilyent, irodai munka, ahol hétvégén nem kell dolgozni.
Az elmúlt hetek az állásinterjúk összes izgalmával telt, majd a különös várakozás a döntésre. Az ítélet megszületett, innen már nagyon gyorsan teltek a napok, és sok lett az intézni való.
Először is: felmondani, hát eljött ez az idő is, elhagytam a Céget ahol olyan sok időt töltöttem, ez most már végleges. Kellemes emlékek sora marad utánuk, szerencsém volt sok jó kollégához és néhány kevésbé jóhoz is. Remélem túl élik a gazdasági válságot, minden jót kívánok nekik.
Számomra valaminek a vége az egy új dolog kezdete.
Minden nap új feladatok, új kihívások előtt állok, de engem megoldom fából faragtak.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok mindenkinek

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)