Pedig azóta sok minden történt! Leesett az első hó, ami el is olvadt hál' istennek.
A pisi story még tart de azóta kevésbé intenzív, konkrétan 2 szer fordult elő utolsó bejelentkezésem óta. Próbálkoztam éjszakára húzzunk pelust dumával ami nem jött be. Megcsináltam hogy elalvás után ráhúztam a pelust...reggel mérgesen közölte velem: Anya megbeszéltük NEM KELL PELUS ez utóbbit morogva! Némi csavar a történetben, hogy lánykám is rákapott...reggel leveszi a pizsit a hálózsákot sőt még a pelust is és széles vigyorral a képén rápisil a ledobott ruhákra :D
Városunkba érkezett a cirkusz! Extrán fűtött sátorral kihagyhatatlan ajánlat pénteken csak 990!
Állt a szórólapon!Már csak azért is mert kígyót teknős krokodilt hoztak magukkal. Bár a hidegvérűek nem tudom hogy bírják a 4 fokos meleget!
Szóval cirkuszba mentünk!
Vursli, majális, búcsú, bazár...ezek a szavak jutottak eszembe az előadás láttán, a bohóc nem volt vicces. Sőt! Fiam látványosan unatkozott a jól fűtött kb. 8 fokos sátorban. A zsonglőrök mentették meg az előadást, majd a megdermedt hüllők.
A krokodil idomár egy mellényben mutogatta magát a csekély fűtés ellenére, nem volt egy szemet gyönyörködtető látvány! Inkább volt visszataszító. De ne vesszünk el a részletekben.
Ez után szünet következett, ami remek alkalom fotózásra..teknőssel a belépő árának duplájáért...de a kép kétségtelenül jó lett! Második részben újabb bohóc, légtornász és még néhány póni és láma próbálta lekötni a figyelmünket, több kevesebb sikerrel! Minden ellenérzésemet félretéve legnagyobb tiszteletem az utazó szórakoztatni vágyó személyzeté!
Bármilyen is volt a műsor azóta se hallok mást minthogy: menjünk cirkuszba!
Az oviban és itthon is mikulás jegyében telnek a napok!
Puszik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése