Tradiciónká válik a városunkba érkező utazó cirkuszok meglátogatása. Rövid időn belül ez volt a harmadik. Hipermarketek parkolóit birtokba vevő, szállítható szórakoztató ipar. Az első látogatásunk óta fenntartásaim vannak, kétkedve fogadom őket.
Az első amit láttunk a fókás, tigrises, egy elefántos műsor volt. Légtornásszal, lovakkal, és az elmaradhatatlan bohóccal. Az állatok mindig lenyűgözőek, hisz eredeti élőhelyüktől távol, mindenhez alkalmazkodva, még produkcióra is képesek. Nem vagyok egy megszállott állatvédő, de remélem, hogy megnézzük a műsort azzal az állatok jólétéhez is hozzájárulunk.
Az emberi teljesítmény és itt nem az állatidomárokra gondolok, az vagy tetszik vagy nem. Lehet leszólni, lehet dicsérni, ha tetszett megtapsolni. Szoktam mondani, hogy az kritizálja aki utána tudja csinálni.
Nézzük más szempontból a produkciót, mondjuk az ár érték arányában...az első nap általában van 1000 Ft-os belépőjegy. Ami lássuk be igen igen olcsó, ahhoz, hogy ebből a bevételből tigrist, fókát, elefántot kell etetni, akár orvoshoz vinni, az egész sátrat szállítani, ugye az üzemanyag sem olcsó, és akkor a személyzet béréről még említést sem tettünk.Gondolom nem ingyen tapsért szórakoztatnak. Bár a lufi, vattacukor, pattogatott kukorica, világító csecsebecsék, nyalókák, állatokkal fotózkodás, pónilovagoltatás nem kis hasznot hozhatnak. Hisz a gyerekeknek ilyenkor nem mondjuk, hogy nem. Biztos, hogy megéri különben nem jönnének évente kétszer.
A nézőtér akkor még padokból és fehér műanyag kerti székekből állt. Meglehetősen kényelmetlen egy másfél két órás program végigülésére.
Nekem mindig a gagyi szó jutott róla eszembe.
Másodjára valami hüllőkkel tarkított műsort láttunk. Ami szintén pados, kerti-székes volt. A sátor ugyan fűtött volt, de ez nem sokat segített, konkrétan átfagytunk. És a hüllőidomár látvány sem volt bizalom gerjesztő. A krokodilt letették a földre és ledermedt. A Felnőtt szemmel nézve unalmas volt, semmi izgalmas, semmi lélegzetelállító. Nem csak gagyi még unalmas is, ez már kicsit sok a "jóból".
Térjünk rá a legfrissebb élményre. Nem számítottam semmire, se jóra se rosszra.
Mindennek és mindenkinek jár egy második esély. Ezúttal nem betonparkolóra, hanem füves területre építették fel a sátrat. Az állatok szempontjából ez mindenképpen pozitív, egy piros pont a cirkusznak. A következő pozitívum a lelátó, már nem padok fogadták a nézőket, hanem rögzített kényelmes műanyag székek. Ezek strapabíróbbak is, az uramat is gond nélkül elbírták, mert neki azért volt már gondja a fehér műanyag kerti székekkel, konkrétan összetört alatta.
Most már csak a az volt a kérdés milyen lesz az előadás.
Lovakkal indult a show, két fekete és két pej, nagyon szépek és ügyesek voltak. Pörögtek forogtak, táncoltak, és még két lábra is álltak. Egy kis bohócos közjáték következett. Zsonglőrök pörgettek, karikákat, dobáltak buzogányokat. Majd egy légtornász kislány következett, korát meghazudtoló produkcióval kápráztatta el a közönséget. Újra bohóckodás következett a nézők és néhány kolomp segítségével. Ez valóban mosolyt csalt mindenki arcára. Meglepetés következett, formára nyírt, pici fehér uszkárok, mutatták meg mit tudnak. Babakocsit toltak, guruló hengeren átbújó pörgő forgó sokaság nagyon édes volt. Bűvészdobozba dugott lányok tűntek el majd kerültek elő, ez is érdekes volt.
Drótkötélen motorozó bőrszerkós fiú volt a következő szám, szerintem inkább hangos volt mint látványos. Rövid szünet.
Újra a szép lovak egy pónival kiegészülve léptek színre. Majd púpútévek következtek, aztán megint bohóckodtak egy kicsit. Sellő lány a hálóban légtornászkodott egy kicsit. Ismét lovas bemutatót volt a program. Ezt követte egy hulla hopp karikázó lány, na nem akárhogy miden testrészén pörgette a karikákat, a végén pedig hát darabot nem tudok de 30-cal biztos egyszerre tekergett.
A leglátványosabb dolgot a végére hagyták, jöttek az elefántok. Két darab egyenként öt tonnás ormányos következett. Leültek, fejen álltak, pörögtek. És kifelé menet egy talicskára való gránátot dobtak a porodra.
A műsor zárása, újra a bohóc volt a nézőkből válogatott össze egy zenekarra valót, és produkciót rittyentett Michael Jackson Beat it-jére határozottan jó volt.
Össze foglalva a lényeg, jelentős javulást mutatott a cirkusz az elmúlt nem egész egy év alatt.
Akit érdekel és teheti menjen nézze meg, megéri.
Puszik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése