Játszótér

6 éve nem volt rajtam fehér nadrág, ugyanennyi ideje nem hordok magassarkút és csini ruhát sem, a kis táskák is a szekrény legmélyére kerültek, hogy miért, nagyon egyszerű a válasz van 2 gyerekem, akik után többnyire kúszni-mászni vagy éppen futni kellett és mindenhova kb. bőröndnyi cuccal mentünk.Váltásruha, minden eshetőségre felkészülve, popsitörlő, papírzsepi, kedvenc játék, rágcsálni és innivaló, meg még pár teljesen felesleges holmi került a táskába. Az első három évben, minden indulást kész tortúrának éltem meg. Mi maradt otthon, mit, hol hagytunk el...közben persze a férjem, látszólag halálos nyugalommal tűrte az egész felhajtást. Irigyeltem érte. Tanulnunk kéne a pasiktól, nyugi üzemmódot.
Egy számomra teljesen idegen világba csöppentem, babakocsi, homokozó, mászóka, csúszda. Csupa kínzóeszköz. Miről, hogy tud leesni a gyerek, persze ezt nyilván csak az aggodalom mondatta velem. Mégis minden baj nélkül megúsztunk pár évnyi játszóterezést.

Csak a lelki sérelmek...na nem a gyerekeké.
Elképedve figyeltem a tökéletesre sminkelt anyukákat,  akik nem ritkán magassarkúban voltak, miközben én farmerben, tornacipőben és kinyúlt pólóban nyomtam. A csini mamik  gyerekei konkrétan kisestélyiben jöttek, játszózni.

És ha ez még nem lenne elég, hamar kiderül róluk, hogy idejük van főzni, mosni, takarítani, sportolni, fodrászhoz és kozmetikushoz menni,  a gyereket különórákra vinni, ja és még karriert építeni is. És az Ő gyerekeik természetesen már 1 évesen szobatiszták, másfél évesen folyékonyan beszélnek, 2 évesen számolnak, 3 évesen olvasnak és még sorolhatnám. Még az oviskort el sem ért bébiknél, már azt iskolát is megtervezték, nekem még az óvodáról se volt fogalmam. És ha esetleg szóba kerültek a mindennapok, ha eldobható pelenkát használsz akkor azt miért?, ha üveges kaját adsz a gyereknek akkor egyenesen sz@r anya vagy. Ezek az őzike szemű anyukák gyakran, báránybőrbe bújt farkasok, és mindenkinél, mindig, mindent jobban tudnak, és nem félek kéretlen tanácsot osztogatni, reszkess önbizalom!

Így szoktam le arról, hogy játszótéren beszélgessek bárkivel is.
Ez kicsit olyan ez mint amit az közösségi médiában mutatnak a szuper-anyukák. Posztolják az edzést of course személyi edzővel, csini szerkóban izzadságmentesen, utána egy perfekt ebéd, és a következő képen a gyerekkel játszanak egy patyolat tiszta lakásban. Ne higgyünk a photoshopolt életeknek, nem igaziak. Vagy ha mégis akkor kérünk képet a bejárónéniről.... Te is  próbálkozhatsz ezzel de előbb-utóbb beledöglesz, vagy csinálod úgyis ahogy neked jó,  kicsit spontán, ösztönből, színesen, szagosan. Valószínűbb, hogy ők egy-egy tökéletesnek "mutatott" pillanattal csillognak. Messziről jött ember úgyis azt mondd amit akar, nem is kell mindenkinek mindent elhinni. Talán Ők is pont olyan bizonytalanok mint én csak jól leplezik. Tényleg csak az én gyerekeim firkálják össze a falat, kenik meg nutellával az asztalt, masszíroznak gyurmát a szőnyegbe, öntenek piros körömlakkot az előszoba kövére és egy kicsit a hajukra is, ragasztanak millió matricát a hűtőre....vagy csak én vagyok az egyetlen aki ezt nem szégyenli....
Persze, nem tagadom, hogy vannak olyan pillanatok amikor totál kiakadok, hogy kupi van, hogy nincs időm semmire, de akkor jön a felmentősereg, és átveszi az irányítást, és minden a helyére kerül. Bárhogy is alakul mindig túljutunk a nehezebb időszakokon.  Bátran és büszkén mondhatom van naposabb oldala is, amikor a gyereked azt mondja, hogy ezt neked rajzoltam, vagy amikor azt hallom, hogy szeretlek anya, leírhatatlan. És egy kis dobozban gyűlnek a gesztenyefigurák, a papírrepülők, az olykor még felismerhetetlen firkák, és az apró kezek készítette csodák. Amikor sorolják a dinoszaurusz fajtákat, vagy a star wars szereplőket, kicsit magamat látom bennük, és még többet a férjemet. Az örömkönnyek minden anyák napján garantáltak, vagy az ovis évzáron amikor azzal szembesülök, hogy az én gyerekem már verset is tud mondani. És bármennyire is próbálom reálisan látni a gyerekeimet, iszonyatosan elfogult vagyok, de ki legyen az ha nem én, az anyjuk! Az is biztos, hogy anyatigrisként védem őket, még világ a világ, hisz ez a dolgom.
A következetességemről meg csak annyit, hogy a napi 4. fagyira is igent mondok, mert én tőlük olvadok el.
Bizton állíthatom azt is, hogy a legfájdalmasabb dolog a világon ami mostanában ért, a szőnyegben megbújó sunyi-alattomos lego kocka, amire váratlan pillanatban tudok rálépni, de ugye milyen jóérzés amikor múlik???
Jó tanáccsal nem szolgálhatok, tökéletes recept és kikapcsoló gomb sincs.
Ez egy életen át tartó heti hétnapos, napi 24 órás program.
Amikor nincsenek velünk, akkor is ott motoszkálnak a fejünkben.
Hogy mekkora hasam lett, hogy mennyit híztam, hogy milyen a hajam, pont nem érdekel amikor csillogó szempárok szegeződnek rám és szépnek látnak, még akkor is amikor én magam nem, és amit ők mondanak az a legfontosabb.
Úgyhogy nem bánom, ha még 6 évig nem kerül elő a magassarkú és fehér nadrág sem, de elmondhatom, hogy van két cserfes, eleven, ne szépítsük olykor igen igen rossz gyerekem, mert az én életem így kerek.