Párkapcsolati mizéria

Úgy tűnt, hogy az újév meghozta,  mindenkinek amit szeretett volna, mármint kapcsolat fronton.
De azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart...az áhított pasival, csajjal együtt jönnek a problémák is. Amikor két felnőtt, találkozik, randizik, kapcsolatba kezd, nem teríti ki rögtön az összes kártyáját.
Nem mondhatnánk, hogy hazudnának csak nem említenek nagyon-nagyon fontos dolgokat.
Vajon miért nem? Talán a félelem dolgozik bennük, hogy már a kezdet, kezdetén bukik minden. Nem jobb mindjárt mindent kipakolni? Én annak vagyok a híve, hogy elő a formával, hozzuk a legrosszabb formánkat, annál csak jobb lehet, és ha így is elfogadnak akkor nagy baj már nem lehet.
Hozott problémák: nyilván az első és legfontosabb az ex-ek kérdése, zaklatók, nyomulók, bánatosak, hős szerelmesek kerülnek elő a múlt homályából. A csendes őrültek a legveszélyesebbek. Követnek, és olykor megpróbálnak  akár megfélemlíteni is. Pánikszerűen cselekednek.  Találkozót kicsikarva, most akarva helyre hozni amit a múltban már elrontottak, vagy csak  egyszerűen elromlott.
De ami fontos, nem keresik magukban a hibát talán még most sem!!!!
További kérdés: a szülők! Mindenképp fontos, de nem annyira, hogy engedjük őket beleszólni, kapcsolatunk alakulásába. És mikor jön el az idő, hogy bemutassuk a választottunkat?
Vannak olyan szülők akik az első pillanattól kezdve elfogadják gyermekük választottját, bíznak abba, hogy a választott elég jó nekik is! Tisztelnek minden döntést, még ha nem is értenek vele egyet.
De létezik minderre ellenpélda is.  Első hallásra, ellenzik a leendő párt, legyen bármilyen, nem is kell, hogy megismerjék, a rögtön ítélő bizottság kivégzésre ítél! Ez nem szól másról, mint bizalomról és tiszteletről  a saját gyerekem iránt, meg kell próbálni úgy felnevelni gyerekeinket, hogy elfogadjuk döntéseit amiért majd felelősséget vállal,  hogy egyszer felnő és párt választ ki előbb ki később, természetesen adjunk hangot aggodalmainknak de finoman.
Másik vita forrás lehet, ha valaki még egy év elteltével se mutatja be szüleit, ezek mind mind valami nevelési problémára vezethetők vissza.
Milyen érdekes, hogy felnőtt kori kapcsolatainkat mennyire határozza meg gyerekkorunk és a szüleinkhez való viszonyunk, hogy milyen érzelmi közegben nőttünk fel.
És a harmadik a szabadidő eltöltésének kérdése. Kialakult hobbinknak szentelt időt áldozzuk fel a kapcsolat oltárán? Vagy csináljunk úgy mint előtte, ami tuti konfliktushoz vezet. Új közös hobbit találni az szinte lehetetlen, nem mondom, hogy teljesen adjuk fel a régit, de kössünk kompromisszumot az talán segít.
Valamit valamiért elv működhet. Ha a másiknak dolga van, akkor hódoljunk szenvedélyünknek.  Mérlegeljük, hogy mi mennyit is ér nekünk, fontos az új kapcsolat annyira, hogy kicsit kevesebb időt töltsünk bármi mással.
Számos közhely elhangzott, de talán a sorok között kimondva vagy épp kimondatlanul ott van mindenre a válasz csak lássunk ne csak nézzünk, és beszéljünk mindig őszintén.
Merjünk segítséget kérni, nem szégyelljük ha valami nem megy.
Az is lehet, hogy felesleges agyalni, csináljuk érzésből aztán ahogy esik úgy puffan.
Zöld erdőbe voltam, ... azt jól van!
Puszik!