Sepang szerintem, hogy S. Vettelt idézzem amit a motorhangokról mondott sz@r.
Az időmérő edzésen csak az időjárás borzolta a kedélyeket, egyébként semmi különös vagy meglepő nem történt. Hamilton-é az első hely csak úgy mint két héttel ezelőtt. Ami bizakodásra adott okot, a tavalyi világbajnok beékelődött két mercedes közé.
Úgy tűnt, újabb unalmas futamnak nézünk elébe.
Nos azt mondhatom, hogy az általam vártnál egy fokkal jobb volt. Múltkori után teljesen leírtam.
Talán a dupla drs zónának köszönhető ami eredményezett néhány érdekes, majdnem előzést, és néhány gondolkodó, taktikázó pilótát, vagy a jól versenyző bátor újoncok tették ezúttal nézhetővé a versenyt. De nem volt benne semmi ütős. Összességében laposnak titulálnám.
Hamilton rajt cél győzelmet aratott. Rosberg második lett és Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Igazán felhőtlen öröm a mercedesnél.
Ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül az a FIA pitiánersége, a Daniel Ricciardo storyra gondolok.
A két héttel ezelőtti második helyezését vették el tőle vagy ha úgy vesszük a csapattól. Még vizsgálat alatt van az átfolyásmérőjük ügye. Jövő héten lesz eredmény. Szerintem azért pitiáner mert máskor nagyobb hangsúlyosabb ügyekben tudtak több ezer sőt több tízezer eurós büntetést kiszabni, most meg pontoktól, eredménytől fosztják meg a versenyzőt. Ricciardo nyilatkozata nagyon pozitív volt.
Az élményt, hogy a dobogó második fokán állt, nem vehetik el tőle. Persze az is lehet, hogy a csapat áldozza be, a kettes számú pilótáját. De az ausztrált az ág is húzza, rosszul rakták fel a versenyen az egyik kerekét ezért tíz helyes rajtbüntetést kap a következő futamra, és ha ez nem lenne elég nem tudta befejezni a sepangi versenyt.
Massáról is biztos hallunk még, mert, hogy szembe szegült a csapat utasítással, nem engedte el csapattársát aki gyorsabb volt nála. Szerencse csomag annyi csapattársat engedett már el, most nem. Ki tudja milyen bünti jár majd ezért is...
Én értem, hogy kellenek az új szabályok, és a változtatások, hogy izgalmas, biztonságos, érdekes maradjon a verseny. Abban is biztos vagyok, hogy nem akarja az FIA, hogy egy csapat ereje, fölénye uralkodjon az egész évadon. De szerintem idén egy csomó bakot lőttek. Főleg ezzel az átfolyásmérővel.
A futam előtt nyilatkozó tanár fejlesztő szakértő elmagyarázott egy két dolgot, emberi nyelven. A lényeg az, hogy képtelenség üzemanyagot mozgó járműben, különböző hőmérsékleten, ilyen kis eszközzel mérni.
Előttem még mindig nem körvonalazódik az, hogy ezzel mi a célja a szabályok alkotóinak.
A Ferrariról nem esett szó, talán mert inkább középszerűek mint szóra érdemesek.
A fenti kép már említésre méltó, Alonso nézelődik. Hátha lát valami használhatót, hisz van szeme hozzá.
Nem szaporítom tovább szót, mert nincs miről. Talán legközelebb.
2014. március 30., vasárnap
2014. március 27., csütörtök
KGFB
Kötelező gépjármű felelősség biztosítás, nem tudom ki, hogy van vele én már a nevétől rosszul vagyok, különösen az utóbbi hetekben. Ami úgy kezdődik, hogy kötelező az jó nem lehet. Inkább nevezném szükségesnek, ez sokkal jobban cseng. És a másik szó amitől szintén borsódzik a hátam a biztosítás. Nem is a biztosítás ami visszataszító, hanem a biztosító társaságok akik azt hiszik, hogy mindent megtehetnek.
Kezdjük az én storym elején...
Minden év novemberében, minden autó tulajdonos átböngészi a különböző biztosító társaságok ajánlatait, nyilván a legolcsóbbat keresve.Ezzel is spórolva akár több ezer forintot.
Néhány éve már arra is kellett figyelni, hogy novemberben le kell mondani a régit és ráérünk december végéig megkötni az újat. Én ezt a macerát elkerülve inkább egy alkuszon keresztül intéztem mindent, illetve intéztek mindent helyettem.
Minden évben körülnéztem, kivéve tavaly mert akkor az éppen aktuális biztosítóm ajánlata volt a legkedvezőbb, így nem kellett semmit tennem. Vártam a csekket, és vártam és vártam és vártam. Majd februárban írtam egy emailt a biztosítónak, hogy ugyan már küldjenek nekem csekket. Ekkor jött a hideg zuhany. A válaszban azt írták, hogy náluk nincs biztosításom tavaly harmadik hónap óta. Nem fizetés miatt megszüntették. A megszüntetésről nem kaptam levet, mert hogy előtte küldtek felszólítást, hogy igazoljam a bónusz besorolásomat különben visszasorolnak A0-ba és ez szerintük így jó. Bónusz igazolás sincs évek óta ugyebár. És a legjobb, mindez történt egy héttel műszaki előtt, amihez ugye elengedhetetlen a biztosítás megléte. Tovább is van mondjam még....
Emlékeztem a levélre ami inkább fenyegetés volt, sem mint kérés, hogy bármit is igazoljak.
Akkor is mint mindig hívtam az "ügyintézőt" aki mindent elintéz helyettem, és abban a tudatban voltam, hogy elintézte. A nem fizetésről még annyit, hogy minden év elején kifizetem az egész évet előre.
Felhívtam az alkuszt aki ugye mindent intéz helyettem. Ő is emlékezett a tavalyi storyra, sőt meg is voltak neki a bónuszigazolások, mert azokkal korábban is gond volt. Ez a remek biztosító valahogy mégis megszüntette az én biztosításomat. Volt egy hetünk a bakit helyrehozni. Jelentem sikerült.
De ne örüljünk annyira.
Márciusban már meg is kaptam az ez évre szóló csekket. Kézhezvétel után 7 nappal fizettem be.
És láss csodát újabb egy hét elteltével levelet kapta. Na mi lehetett benne?
Mi más, értesítés megszüntetésről nem fizetés miatt. Mit tesz ilyenkor az ember, igazolja a befizetést.
Ezt tettem én is, ismét meglepő választ kaptam, kössek új biztosítást mert ezt nem fogadják el, mert határidőn túl fizettem be. Ennyi!
És ez a remek biztosító nem más mint a Wáberer.
A storynak még itt sincs vége de inkább mindenkinek a fantáziájára bízom a történet befejezését, csak azért, hogy az happy end legyen.
Puszik

2014. március 17., hétfő
Játszótér minden korosztálynak
Mivel egyre inkább érezhető a tavasz, mi is több időt töltünk a szabad levegőn. Szeretjük a napsütést. Szerencsések vagyunk mert közel van városunk egyik legszebb és modernebb játszótere.
Tíz tizenöt perc séta, és már ott is vagyunk.
Tehát a délutáni pihenő után egyenes út vezet a játszóra. Péntek délután többen voltak a szokásosnál.
Kivételesen nem zavarta a gyerekeimet.
A heti játszózás érdekesen alakult. Szerdán kevesen voltak, így a gyerkőcök döciztek, csúszdáztak 2 csúszdán is, gerendán egyensúlyoztak, hintáztak szóval olyat is kipróbáltak amit korábban nem. Csütörtökön semmi nem volt érdekes, talán csak más gyerekek homokozó játékai, mert azt persze nem vittem magammal. Készültem chip-szel, innivalóval, pelenkával csak játékkal nem. Minden alkalommal, kíváncsi gyerkőcök kéretőznek, vagy csak ülnek bele triciklinkbe vagy azért mert van nekik vagy mert nincs. Ez még mindig meglep. Szoktam hagyni had menjenek egy kört, én is örülök ha hagyják a gyerekeimet más homokozó játékaival játszani. Szóval csütörtökön csak egy órát maradtunk.
Pénteken Zétény alvás után már készült is, süti kóla pelus csupa elmaradhatatlan dolog. És persze a homokozó játékok. Irány a játszó.
Összefutottunk egy ovis társsal fiam legnagyobb örömére. Homokoztak, kavicsoztak, bogarakat néztek, majd kisautókat csúszdáztattak, szóval nagy volt a buli. A nap már lemenőben volt, lehűlt a levegő is mire el tudtunk indulni haza.
A játszón minden korosztály képviseltette magát. A tipegőktől az ovisokig a kisiskolásoktól a kamaszokig és nem ritka a harmincas negyvenes korosztály sem, sokszor gyerek nélkül is. Nagyon úgy tűnt mindenki megtalálta a kedvére való szórakozást, hinta, foci és kosárlabda, minden méretű csúszda.
Egy nem túl messzi padon ismerős arcra lettem figyelmes, harmincas évei végén járó nő, párjával és annak gyerekével. A kiskamasz gyerkőc nagyon élvezte a nagy hintát. és ránézésre hétvégi apuka társaságát is.
Az új kapcsolat a padon ücsörögve figyelt, várt és fázott. Menni akart. Apuka türelemre intette.
Ezután már nem volt játék hármasban ücsörögtek a padon.
Ránézésre sem volt minden rendben. Vajon mennyire vall felnőttre az a viselkedés ami ellenfélnek, vetélytársnak tekint egy gyereket. Megmondom semennyire. Játszótérre kikapcsolódni járunk és nem vetélkedni. Az ilyen nőnek nem kívánok mást minthogy ugyanebbe a cipőbe járjon, ha megadja neki az élet, hogy lesz saját gyereke.
Tanulság mindig van! Mindenki vonja le maga!

Ez is a játszón van!
2014. március 16., vasárnap
Ausztrál nagydíj ahogy én látom
Várakozással teli időszak előzi meg az évad nyitó futamot évről évre. Az tavalyi év a gumiproblémáktól volt hangos, az idei az új erőforrások gondjaitól lesz az.
Az első futam sokszor meglepő, izgalmas, érdekes, sokszínű, de ez a mostani teljes unalomba fulladt számomra. Az egyik kommentátor fogalmazott jól, horrorosan kivárásra autózó versenyzők köröznek pályán. Egy "kis" kocc a rajt után ami Massa versenyének végét jelentette, Kobayashi kilökte, Vettel motor problémája, majd Hamilton is műszaki gond miatt kiállni kényszerült, egy kis safteycar, sok autóval, és üzemanyaggal spóroló pilóta jellemezte ezt a futamot. A kommentátorok próbáltak javítani a helyzeten, miszerint volt aki fantasztikusan teljesített, valaki más üldözte és nagy nyomás alatt tartotta az előtte haladót....én csak szélárnyékban utazókat láttam, néhány gyengus próbálkozással, vagy körbeautózással.
És örülnünk kell annak, hogy csak 5 autó állt ki műszaki hiba miatt, a szakértők többre számítottak.
Boldog újoncok és kicsit csalódott világbajnokok távoznak majd Ausztráliából.
A feladat fel van adva fejlesztőknek, pilótáknak, az egész csapatnak.
Én annyira untam, hogy nemhogy nem szögezett a fotelhoz a meccs, hanem elmentem elindítottam közben egy mosást, gyerekeknek átnyomtam néha mesét nézni, és így sem maradtam le semmiről.
Ami felháborított tavaly is, hogy már az m1 is kereskedelmi tv lenne??
Reklám a forma 1-es futam közben ráadásul kettő is ?? Nem hiszem, hogy két órát nem lehet kibírni reklám nélkül. Mintha nem lenne elég reklám a pilótákon és az autókon, hisz a forma 1 nagy része reklámhordozó.
Áldásos hatás viszont, hogy többször is megismétlik a futamot egyszer délután menetrend szerinti időben, és ha ez nem lenne elég este 10-kor az m2-n még egyszer, ha valamiről netán lemaradnánk tutira betudjuk pótolni, még egy két kisgyerekes anyuka is. Na a mai ismétlésére nem vágyom egyszer sem nem ám kétszer.
Az időjárás kegyes volt, végül nem esett az eső, bár akkor lehet lett volna némi extra izgalom a versenyben.
Rosberg, Ricciardo, Magnussen az első három helyezett őket Button és Alonso követi.
Azért jó volt három nagyon mosolygó pilótát látni a dobogón, legalább ők elégedettek, és a kapott pontok sem mellékesek.
A mai nap abszolút nyertese Ricciardo aki hazai pályán érte el élete első dobogós helyét, új csapatánál, mi is kellene ennél több.
Talán a későbbiekben lesznek jobb autók és jobb meccsek is, még 18 verseny hátra van, ez azt jelenti, hogy semmi nem dőlt el.
Ui: Némi pech: délutánra kiderült Ricciardot kizárták. "Jó néhány órával a leintést követően megszületett a döntés: az FIA kizárta Daniel Ricciardót az Ausztrál Nagydíjról, mert a Red Bullban eltérő sebességgel áramlott az üzemanyag az előírt értéknél." Nesze semmi fogd meg Jól.

Hát én így láttam!
Puszik!
2014. március 15., szombat
Száguldó cirkusz
Elindult a forma 1 2014-s szezonja, legnagyobb örömömre.
Hírekben már lehetett hallani, látni minden félét az új autókról, fejlesztésekről, motorokról, orrkúpokról és a pilótákról is. A nyilatkozatoknak, teszteknek lehet hinni vagy lehet kétkedőnek maradni, de ezen a hétvégén lesz aki örülni fog és olyan is aki annyira nem. Egy biztos a vb cím nem holnap reggel fog eldőlni.
A mai időmérő edzést egy kicsit megbolondította az időjárás így az erőviszonyok egyenlőre rejtve maradtak. És mint az előző években biztosan idén sem jelzésértékű az első futam győztese.
Sokat sejtethet, hogy a tavalyi világbajnok Vettel be sem jutott a Q3-be míg a hazai csapattársa Ricciardo a második helyről rajtolhat. Egy korábbi világbajnok, Hamilton pedig örülhet hiszen pole pozícióval zárta a kicsit kaotikusra sikerült időmérő edzést.
És van még néhány pilóta akik szintén nem repeshetnek az örömtől.
De ne szaladjunk ennyire előre, a futam csak holnap reggel rajtol, és lehet, hogy az időjárás kedvezőbb lesz és az új autók is jobban muzsikálnak majd. Egyenlőre nem teszem le a voksom senki mellett. Azért több kedvencem is van, de ezekről majd később.
Szeretem ha változatosak a versenyek, az egyhangúság és egy csapat túlzott erőfölénye sem tesz jót a forma 1-nek. Több világbajnok és jó néhány fiatal név színesíti a versenyek mostantól hétről hétre.
Az első 10-ben két újonc neve is feltűnik, vajon holnap labdába tudnak rúgni?
Kíváncsian várom a Ferrarinál versenyző két volt világbajnok Alonso és Raikkönen miként birkózik meg egymással és a rájuk nehezedő nyomással.
Vettel lesz-e újra vb győztes? Csatázik-e csapaton belül Rosberg és Hamilton?
Vagy Felipe Massa főnix madárként ""hamvaiból" újjá éled?
Sok a megválaszolandó kérdés, de ezek mind mind az idei év story-jai lesznek.
Nézzétek holnap reggel velem együtt az Ausztrál Nagydíjat!
Puszik
2014. március 12., szerda
Bárányhimlő 2.0
Régen írtam...
Nem azért mert nincs mondanivalóm, hanem mert nincs időm leírni azt.
Zétény után Zsömi is megnyerte a bárányhimlőt, arra számítottam, hogy durvább lesz mint az első kör dehogy ennyire arra nem voltam felkészülve. Három éjjel szinte semmit nem aludtunk, viszketett talán fájt is neki, rázta a hideg, fél óránként poroztunk vagy haboztunk hátha valamelyik segít. Két napig nem evett semmit, ami nem csoda, a szája is tele volt hólyagokkal. Finoman fogalmazva gyilkos kór, a szülők is kidőlnek tőle a sorból. Azért a nehezén már túl vagyunk.
Ami foglalkoztat, az az álláskeresés még mindig. Kicsit óvatosabban pályázok mint az elején, de
kitartóan keresgélek. Egyenlőre semmi, azt nem tudom, hogy a visszajelzés hiánya annak szól-e, hogy két gyerekes anyuka vagyok, vagy a hirdetések inkább csak alibik és már meg van az ember akit felvesznek. Ismerősök segítsége ide vagy oda így sem könnyű. Somló Tamást idézve Nem adom fel...
És egy kicsit a mai napról. Gyönyörű szép idő, a legjobb egy kis ügyintézésre, posta, otp, nav, stb.
A postára belépve jött a meglepetés kb. 150 nyugdíjas tolakodva, szaladva, adta fel csekkjeit, hát mit ne mondja érdekes látvány volt. Páran beszélgetve próbálták elütni a hosszú várakozási időt, de volt aki csak magában mérgelődött, hiába a nyugdíjasok nem érnek rá, sietnek tovább a piacra! Tovább menve az otpben is hasonló látvány fogadott, kicsit kevesebb volt a nyugdíjas de a tömeg hasonló. Megjött a nyugdíj a segély vagy a fizetés.
Oviból hazafelé jövet utolért minket a mai magyar valóság, ha még a postai story nem lett volna elég mára itt a következő gyöngyszem.
Az Ágoston téren a romok tövében, a szép napsütésben két közmunkás, munka időben, első ránézésre napozott, másodikra kicsit közelebbről megnézve aludt. Biztos elfáradtak.
Olyat már láttam, hogy ketten hárman dolgoztak, a többiek meg csak nézték de alvó közmunkást még nem.
És egy jó hír a végére, péntek reggel 9-re valós állásinterjúra megyek.

2014. március 1., szombat
Bárányhimlő
Minket is utolért a pöttyös betegség a bárányhimlő! Eddig még csak Zétény van túl rajta, de nagyon remélem, hogy ezzel a fiatalos lendülettel a lányom is elkapta. Akkor többet nem lesz rá gond.
Nem volt olyan durva mint vártam. Ami viszont nagyon meglepett, hogy a pöttyök milyen helyeken képesek kijönni. Talán még a hónalj a legbarátságosabb mind közül, a hajas fejbőr bizonyult nálunk a legkellemetlenebbnek, de a talp és a fiam férfiassága sem maradhat ki a felsorolásból. A nem fürdeni csak zuhanyozni utasítás betartása sehogy sem ment, máskor imádkozni kell neki hogy üljön le a kádba most ment neki magától...
A lényeg, hogy bármennyire is viszketett neki, sikerült elkaparás nélkül túl lenni rajta.
Közben minden másnap megkérdezte, hogy mikor megyünk oviba. Puff neki, máskor reggelente fél órát könyörgök neki, hogy menjünk már. És a népi táncból is kimaradt bánatára.
A szokásos mindennapi őrületen kívül, a munkakeresés foglalja le gondolataim nagy részét.
Nem telik el úgy 2-3 nap, hogy ne pályáznék valamilyen állásra, most már óvatosabb vagyok, kicsit talán válogatok is. De teljesen mindegy, hogy válogatok vagy sem az egy havi keresgélés eddig semmilyen eredményre sem vezetett. Nem adom fel. Bár még a gondolatot is szoknom kell, hogy dolgozni fogok, hogy 4 év után újra emberek között leszek és még feladatom is lesz. Hajrá mindenki szorítson!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)