Régen írtam...
Nem azért mert nincs mondanivalóm, hanem mert nincs időm leírni azt.
Zétény után Zsömi is megnyerte a bárányhimlőt, arra számítottam, hogy durvább lesz mint az első kör dehogy ennyire arra nem voltam felkészülve. Három éjjel szinte semmit nem aludtunk, viszketett talán fájt is neki, rázta a hideg, fél óránként poroztunk vagy haboztunk hátha valamelyik segít. Két napig nem evett semmit, ami nem csoda, a szája is tele volt hólyagokkal. Finoman fogalmazva gyilkos kór, a szülők is kidőlnek tőle a sorból. Azért a nehezén már túl vagyunk.
Ami foglalkoztat, az az álláskeresés még mindig. Kicsit óvatosabban pályázok mint az elején, de
kitartóan keresgélek. Egyenlőre semmi, azt nem tudom, hogy a visszajelzés hiánya annak szól-e, hogy két gyerekes anyuka vagyok, vagy a hirdetések inkább csak alibik és már meg van az ember akit felvesznek. Ismerősök segítsége ide vagy oda így sem könnyű. Somló Tamást idézve Nem adom fel...
És egy kicsit a mai napról. Gyönyörű szép idő, a legjobb egy kis ügyintézésre, posta, otp, nav, stb.
A postára belépve jött a meglepetés kb. 150 nyugdíjas tolakodva, szaladva, adta fel csekkjeit, hát mit ne mondja érdekes látvány volt. Páran beszélgetve próbálták elütni a hosszú várakozási időt, de volt aki csak magában mérgelődött, hiába a nyugdíjasok nem érnek rá, sietnek tovább a piacra! Tovább menve az otpben is hasonló látvány fogadott, kicsit kevesebb volt a nyugdíjas de a tömeg hasonló. Megjött a nyugdíj a segély vagy a fizetés.
Oviból hazafelé jövet utolért minket a mai magyar valóság, ha még a postai story nem lett volna elég mára itt a következő gyöngyszem.
Az Ágoston téren a romok tövében, a szép napsütésben két közmunkás, munka időben, első ránézésre napozott, másodikra kicsit közelebbről megnézve aludt. Biztos elfáradtak.
Olyat már láttam, hogy ketten hárman dolgoztak, a többiek meg csak nézték de alvó közmunkást még nem.
És egy jó hír a végére, péntek reggel 9-re valós állásinterjúra megyek.
Puszik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése